Laszip Gábor

sporttörténész
Laszip Gábor

Bemutatkozás

Laszip Gábor vagyok, 1982-ben születtem Budapesten. Történelem szakos bölcsész diplomámat 2018-ban szereztem meg a Kodolányi János Egyetemen. Sporttörténészként és helytörténészként tevékenykedem.

2002 óta foglalkozom Újpest helytörténeti és sporttörténeti kutatásával, különös tekintettel az UTE történetére, amely számos publikáció, cikksorozat és könyv formájában látott napvilágot. Első, Lőrincz Róberttel közösen írt könyvem, "A legendás Fogl-gát" címmel, 2010-ben került kiadásra. Ebben az évben jelentek meg első tanulmányaim is, azóta pedig számos további újságcikk, tanulmány és könyv jelent meg szerzőségemmel az újpesti labdarúgás és jégkorong történetéről.

Sporttörténeti munkásságom elismeréseként 2020-ban Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevele kitüntetésben részesültem. 2023-ban két jelentős projektben is részt vettem: közreműködtem az Elfeledett Újpestiek kiállítás létrehozásában, valamint elkészítettem a "125 éves az újpesti labdarúgás" című szabadtéri kiállítást. 2024-ben az Újpesti Torna Egylet történetének kutatásáért és hagyományainak megőrzéséért végzett munkám elismeréseként Szűcs János-díjat kaptam.